Fellépés előtt nem mindig van lehetőségünk megtekinteni a helyszínt, de megbízónktól ilyenkor is igyekszünk begyűjteni a tánctérre vonatkozó lehető legtöbb információt. Egy dologra nem gondoltunk…

Pontosan, tánckosztümben érkezünk a valamikori üzletbe, az ünnepség színhelyére. A tér magas és tágas, a padló szőnyegezett. Tökéletes! Elférnek az Ízisz-szárnyak, ragyog a selyemfátyol, majd sorra kerül a legyezőfátylas számunk is. A végén pörgés, a legyező magasba emelése, majd jön az utolsó taktus, a legyező összecsukása a talaj irányába… de valami nem stimmel, az én fátylam „áll”. Nem hat rá a gravitáció. Nem is értem! Heni már felvette mellettem a végpózt, én pedig csak állok csodálkozva magasba „emelt” legyezőfátyollal. Aztán meglátom, hogy már nem én tartom, a plafonról alálógó drótban akadt el. Rutin ide, rutin oda, ilyen még nem volt! Mennyezetről meglepetés még nem érkezett! Néhány másodpercnyi tanácstalanság után lefejtem a fátylat a drótról, és a műsor megy tovább… Röhögni csak utána merünk…

De ezentúl lesz még egy kérdésünk…